2014. október 17., péntek

Panasonic L50AS600 , avagy a fekete ötven árnyalata

  



                                                             Nagyon evett a fene, hogy a régi P42U20e plazma tévét lecseréljem valami másra. Íme a történet...






   

   A plazma tévém egy belépő színtű de korszerű tévé volt, még ha nem is az utolsó NeoPDP technológia,  G13-as panel kinőtte a plazmák gyerekbetegségeit. Beégésnek nyoma sincs (tulajdonképpen hetekig kéne ugyanazt a képet megjeleníteni rajta, hogy a beégés visszafordíthatatlan legyen), a régebbi generációkhoz képest meg jelentősen kisebb áram fogyasztás. Az újabb panelek napi 10 óra használattal akár 25 évig is kibirják, (kb ennyi a felezési idő). Viszont a panel sötétszürke volt, ami természetesen este nem látszott, de nappal a képet eléggé fakóvá tette, fényes üveg borította, ami nagyon tükrözött, és biztonsági üveg létére (ha netán egy őrült kalapáccsal dobálná) oldalnézetből a megjelenítendő kép kontrasztos részeit (felirat) tükrözte, lenullázva a plazmák nagy betekintési szögének előnyét. Színvilága viszont őrületesen jó és természetes volt, nyoma sem látszott az lcdre jellemző mesterkélt színvilágnak.
 Nem volt okos tévé, viszont ezt kisebb keresgélés után nagyszerűen pótoltam egy rádugott Raspberry Pi minipcvel amin raspbmc fut. (erről talán máskor, részletesen).

 Szóval mint mondtam, evett a fene, hogy legyen egy nagyobb, jobb, szebb, okosabb, korszerűbb tévém. Nem siettem el a dolgot, az utóbbi évben minden lényeges tesztet elolvastam a téren, ami csak arra volt jó, hogy bizonytalanságomat fokozza. Zavartak a plazma hátrányai (inkább a nappali fényben látható kisebb teljesítmény különbség az esti mozizáshoz képest) viszont nagyon féltem attól, hogy ha lcd-re váltok zavarni fognak annak a hátrányai.

  A plazma gyártását a először a Panasonic, e technológia éllovasa nyugdíjazta, (az idén a Samsung meg az LG is) és nagyon reménykedtem, hogy ez jelentős árcsökkenést hoz maga után az utolsó generációs csúcs plazmák körében, és megengedhető áron lehet majd csúcsminőséget vásárolni. Sajnos nem így történt.
 Mostanra már pontosan tudtam mit akarok egy tévétől, a 3D  itthoni szórakozásra nem érdekelt, hisz úgysem tudja visszaadni a mozis élményt, és az akvárium hatás egyenesen zavaró, viszont a mélyfekete nagyon fontos szempont volt ennyi év plazmázás után. Az IPS emiatt eleve kiesett, a számítógép monitorom ami egy nagyon jó IPS LG monitor, amit viszonyítási alapnak használtam, a gyenge fekete miatt film nézésre alkalmatlan. A nagyon nagy betekintési szög nem volt lényeges számomra, mivel a szoba elhelyezése miatt, csaknem lehetetlen oldalról nézni a képet, és amúgy sem fogok a tévé mögül kikukucskálva tenyérnyi csíkban filmet nézni.
 A tavaly ötlött a szemembe egy nagyon jó teszt a Panasonic E6 sorozatról, legfőképpen a mélyfeketét dicsérték LCD létére, (VA panel) és rá egy évre eszeveszetten  kezdtem keresni egy boltot ami még árulja. Mint kiderült, a tévé elérhetetlen, viszont felváltotta az AS600 sorozat, ugyancsak VA panellel.
 A VA technológiával  a Panasonic elég félénken próbálkozott viszont a pozitív visszajelzések után szerencsére felbátorodtak, mi sem mutatja ezt jobban, hogy míg tavaly a csúcs kategóriát IPS panelek jellemezték, és a VA csak belépő színten volt jelen, az idén a termék paletta nagy részét VA paneles tévék töltik ki, beleértve az AX900 sorozatot is, aminek a képminősége még a csúcs plazma tévéket is lekörözi (természetesen egyszerű halandónak megengedhetetlen áron).



  L50AS600






 Nagyon vékony kávája van, kb mint egy AAA ceruza elem, sokkal vékonyabb a plazmám háromujjnyi keretéhez képest. Noha műanyag borítású , az igényes kialakítás elegáns megjelenést ad.  Belépő szintű tévé ellenére az elektronika a tavalyi átlagnál jobb, a felső DT sorozatból a dual-core processzor az idén már a belépő kategóriában van.
Három HDMI, ethernet, wifi, optikai kijövet van rajta.

Képminőség



 A színek rendben vannak, a Mozi és True-cinema módban meg  természetes színvilágot kapok, az IPS monitorom sem tud jobbat. Igény szerint nagyon részletesen személyre szabható a fehéregyensúly, akár több megvilágítási értékre is külön-külön. Meglepő módón, belépő színthez képest a gamma is millióegy féle képpen hangolható aszerint, hogy részletesebb vagy kontrasztosabb képet szeretnénk.  Azt viszont határozottan állítom, hogy a plazma tévé színvilága jobb volt, a kis árnyalati átmenetek miatt a kép sokkal kellemesebb összhatást keltett.

   A plazmához szokott szememet nagyon bántja a tévé gyengébb mozgás reprodukciója, érdekes módon azelőtt ezt észre sem vettem. Természetesen próbára tettem a szemem  IPS panelen is, és ott is látom az időnkénti elmosódást. Állítólag hozzászokik az ember, előbb utóbb nem lesz zavaró, majd meglátjuk, minden esetre szerencsére nem vészes, de hiányolom a plazma mozgás reprodukcióját.



Wow, ez a fekete tényleg fekete ! Ha teljesen elsötétített szobában nézem, akkor talán mégsem, vagyis néhol felfedezem a fekete világosabb árnyalatait, de minimális megvilágítással (elég az utcáról beszűrődő gyér esti világítás) a fekete az fekete. Merem azt mondani, hogy a feketéjével jobban meg vagyok elégedve mint a plazmáméval. Tévedés ne essék, nem azt mondtam, hogy jobb mint egy csúcs plazma feketéje, hanem , hogy jobb mint az ÉN plazmám feketéje átlagos használat esetén. Nappal mindenféle képpen, este minimális világítással már megkülönböztetetlen. Egy Neopdp panelt biztos nem ver (majdnem) semmilyen körülmények között. Hogy el tudjátok képzelni a feketét, ha olyan filmet nézek amiben fent-lent fekete csík van, alig látom hol ér véget a képernyő és hol kezdődik a fekete káva. (a fenti, "UNIVERSAL" kép elég jól szemlélteti a Va paneles tévém és az IPS panelses monitorom között is a különbséget, még ha nem is pont az van a fényképen.)


A tévé 100 hertzes kép frissítést tud, local dimming nélkül, amire nem is nagyon van szüksége, hisz alapból sötétebb mint egy local dimminges IPS tévé.  A megvilágítás nem hátulról, hanem oldalról jön, nagyon ritkán, (egyszínű teszt ábrákon) érezhető az enyhe egyenetlen eloszlás és az ebből eredő felhősödés, a mindennapokban viszont észrevehetetlen , még akkor is ha a filmet két vastag fekete csík határolja.


    Ha mélyfekete beállításokra hajtunk, a lehető legnagyobb kontraszt a cél akár a részletesség róvására is, akkor érdemes ezeket a beállításokat elvégezni:

- Háttérvilágítás kb 50% , vagy nem sokkal nagyobb, nekem jelenleg hatvanas érték van.
- Kontraszt 80-90 % között.
- Öko mód. Lennebb húzza a háttérvilágítás fényerejét még egy keveset. Nem kell pánikba esni, még öko módban is jobban látszik nappal mint a plazma.
- Bekapcsolni az adaptív háttér világítást. Ez sötétebb jelenetek esetén lenneb húzza a háttér világítás erejét, így a fekete még feketébb lesz, ellenben az árnyékos képszeletekben elvesztődik a finom részlet és a világosabb részek is fakóbbak lesznek , mondom túlnyomóan sötét jelenet esetén. (van aki így jobban szereti, például ha sötét jeleneteknél a felirat egy árnyalattal szürkébb, és nem virít bele az ember szemébe, ez teljesen személyes preferencia kérdése).
- A gammát 2.4 - 2.6 értékre állítani, sokat javít a kontraszton a részletesség rovására, a sötétebb részletek hamarabb átmennek feketébe. Noha ez nem állít az abszolút sötétségen, relatív azt az élményt adja mintha a kép sötétebb lenne.  Én 2.2-re állítottam, a részletesség számomra fontosabb.

Ezek természetesen nem ajánlott értékek, és fölösleges mindegyiket használni, nagyrészt csak árnyalatnyi különbségek vannak de néha a minőség róvására. 

Smart funkciók



       Csaknem mindent tud a tévé de semmit sem eléggé. Több "home" képernyőt lehet használni, személyre szabni, újakat telepíteni, sőt kamera csatlakozása esetén a tévé az arcvonásokból felismeri a felhasználót és az ő személyre szabott beállításait tölti be (ezt nem próbáltam ki). Miracast támogatás,  DLNA támogatás, usbről meg hálózatból lejátszik filmeket, viszont külső feliratot nem kezel csak usbről. Van benne youtube kliens, meg telepíteni lehet millióegy applikációt tunein rádiótól skypeig, picassatól játékokig és  fizetős streaming szolgáltatásokig.  Androidos távirányító applikációval hang parancsokkal lehet irányítani a tévét. (de könnyebb távirányítóról. ) A helyi (mármint usbről vagy nasról) a filmeket gyorsan nyitja meg, szépen játszodja le, viszont nem alkalmazkodik a film frekvenciájához, marad a beállított 60 hz. Egyszer sikerült le is fagyasztanom, csak az újraáramoltatás segített. Pár napig kínoztam, de szerintem a smart funkciók nem kielégítőek, ha valaki ezért veszi ezt a tévét csalódni fog. Viszont cserében a piacon fellelhető legjobb képminőséget kapja ebben az árkategóriában. A Raspbmc szépen beköltözött az új tévé alá is, a feladatát tökéletesen ellátja, összehasonlítatlanul jobb multimédiás alternatíva mint a tévé beépített okos rendszere , jobban tudja mint a tévé a hasonló funkciókat,  többet tud és  lényegesebben könnyebb a kezelése, főleg hogy a tévé távirányítójával tudom kezelni csaknem minden funkcióját a CEC szabványon keresztül. A filmeket kadencia helyesen játszodja le, a 24p filmek (a videó anyagok nagy része) esetén a tévét átrakja 24p módba. Tulajdonképpen a  tévé okos funkciói közűl leginkább a youtube klienst használom, gyorsabb, kényelmesebb mint a raspbmc implementációja, főleg az erősebb hardwer miatt.

Fogyasztás



A maximális fogyasztás Dinamikus módban kb 80 watt (bár ezt gondolom nem használja senki),  mozi meg true cinema módban kb 60 watt. Öko mód kb 10 wattot csökkent minden profilnál. Működő tévé de kikapcsolt panel esetében (pl. rádio hallgatásnál) a fogyasztás 20 watt.

Pihenő (kikapcsolt) állapotban meglepő módon eleinte 15 watt a fogyasztás ami pár perc múlva leesik 10 watt körülire, de nyoma sincs a hivatalos specifikációkban meghirdetett csaknem mérhetetlen 0.1 wattnak.. Nem tudom mi az oka, szerintem ilyenkor még valamit csinál, esetleg új frissítést keres és tényleges standbayba csak jóval később áll amit nem volt türelmem kivárni, mindenestre ezt később még letesztelem. (vagy a mérőműszer hibás, bár kétlem mivel gyakran ellenőrzöm más elektronikai eszközök mérésével, amit helyesen mutat).

Összegzés:


Ha valaki a legjobb mozis élményt akarja jelenleg kevés alternatívája van. 
    A plazma nyugdíjba vonulásával a legjobb alternatíva a Neopdp plazma tévé ha jó áron jelenik meg valahol, feltéve ha sötétített szobában használja túlnyomó részt.
   A 4K tévé 65 " alatti méretben értelmetlen pénzkidobás, nem nagyon látszik a különbség egy fullhdhoz képest. 65 hüvelyk fölött meg azért pénzkidobás, mert még pofátlanul drágák.
   Az OLED még nem nőtte ki a gyerekbetegségeit, beégés, rövid panel élettartam, és még ha az előállítási költség jóval az LCD alatt van, a nagy selejt szám miatt az ára egyelőre marad az egekben, de mindenféle képpen ez a jövő.
   Jelen pillanatban elérhető áron immár az IPS meg VA panelű tévék vannak, hogy melyik tetszik jobban az mindenki saját ízlésére van bízva. Ha fontos a jobb betekintési szög, és cserében megelégszel a gyengébb kontrasztal  akkor az IPS a te barátod.
    Ha nem fontos a 3D, viszont a lehető legjobb minőségű képű tévét keresed a lehető legjobb áron (a 42-es átmérőjű jelenleg 2000 lejért kapható), és főleg ha a mélyfekete és az ebből eredő jobb kontraszt fontosabb (az IPS átlagos kontrasztaránya 900:1, míg a VA 4000-6000:1-hez), és nem annyira fontos a smart funkciók átlagos implementációja, az AS600 bármely VA panelű tagja a legjobb választás. (vigyázat, a 39 hüvelykes átmérőjű állítólag nem VA paneles. )


   Mivel még új modell (2014), kevés komoly teszt készült, de részletesebb teszteket itt olvashattok, meglepően jó értékekkel zárták a tesztet főleg a feketeszint, kontraszt és fehéregyensúly "erényei" miatt:



... és hamarosan a (véleményem szerint a leg profibb és leg elkötelezetteb magyar portál) a geeks.hu is tesztelni fogja. . Addig is, itt a 4k felbontású  nagyobb testvér a geeks.hu tolmácsolásában: AX800







2014. október 16., csütörtök

Fülek, by Vándor Lehel

           gondolatok egy könyv margójára... 






     Furcsa könyv ez, nem a megszokott száraz történelmi lecke, annál inkább egy sokkal személyesebb és talán épp ezért élőbb "élménybeszámolója" , amolyan first-person-shootere egy adott sötét, és az ezt követő talán még sötétebb kornak. Már az első oldalakon egy olyan szomorú-vidám de inkább röhejes és lehetetlen helyzettel találkozunk amit mindannyiunk átéltünk és csak azon csodálkozunk, hogyan is tudtuk elfelejteni, vagy ha nem is felejtettük, annyira magától értetődő - banalitásnak venni az évek során. A válasz egyszerű, a forradalom elötti időszak igencsak teli van zsúfolva ehhez hasonló tragikomikus valóságképekkel, hogy az ember lassan hozzászokik. A forradalom utáni időszak méginkább, de ez sajnos már inkább tragikus mint komikus. 

       Külön fejezetekben elevenítjük fel a társadalmi berendezkedés sajátosságait, az oktatás, kultúra, egészségügy, politika sajátosságait néhol objektíven, néhol meg személyes tapasztalatok alapján. Együtt nosztalgiázunk a tévé műsorokról, villany sporlásokról, sorban állásokról,  hivatalos ünnepekről, tapsolásokról és köpködésekről.   (Zoli, Pöndzi, Jóska, Rezső - emlékeztek még a "Találkozásokra"? Nekem személy szerint szellemileg életem egyik leg aktívabb periódusa volt, egy új világ nyílt ki elöttem, azóta is meghatározza zenei ízlésem. )

 A könyv tulajdonképpen egy jól meghatározott válaszvonallal osztható ketté, nyelvezetében, történetében egyaránt. A "forradalom" előtti időszak a maga kilátástalanságával, eszement ellenmondásaival, csendes lázadásával vagy beletörődésével egy másik világ volt, és mindenki másképp élte meg. Van aki aktívan részt vett a hatalom fenséges pénisze jó vagy rossz oldalán állva, vagy csak tengette  a teljesen közömbös, igénytelen és egyszerü életét. 

  A "forradalom" utáni eufória fantasztikusan van szemléltetve, és az azt követő valóságra ébredés is. A felszabadulás utánik káosz, csodák kergetése, félreértelmezett "demokrácia van, mindent szabad " első hulláma után rájöttünk, hogy lényegében a mélyben semmi nem változott mivel egy lényeges elemense a specifikus romániai rendszernek konstans maradt. A bennszülöttek maradtak. A kényszerű rabságból, elmaradottságból, elnyomásból felszabadulva hirtelen minden és mindenki elvesződött, nem tudtuk merre induljunk, és egy helyben topogunk azóta is. Ehhez alkalmazkodtunk miközben a volt kelet-európai blokk ex-kommunista országai mind felzárkóztak a "nyugat" mögé-mellé. Mi csak majmoltuk a felszínen a "nyugatot", miközben reális előrelépés nem volt, a reális megújulás, megújulni vágyás hiányzott.  A könyv e része már inkább elégedetlenséggel, feszültséggel, keserűséggel van átitatva. És itt jön az írónak egy személyes meglátása, a nyugat is lassan felzárkózik mellénk, noha nem a jelenlegi helyzetet utánozza, hanem lassan megteremti mindazt a kontrollt és megfigyelési-befolyásolási-félelemben tartási rendszert amit mi már '89  előtt átéltünk, természetesen a technika és pszihológia modern eszközeivel.  Ha '89 után valaki azt mondta volna, hogy hamarosan eljön az idő, és a féltve őrzött magánéletünket (amit egy hadseregnyi szekus meg besúgó fáradságos munkával próbált meghekkelni annak idején) örömmel, önzetlenül és magunktól megosszuk, eszelősnek tekintettem volna. És most vídáman, kényszerítetlenül megosszuk tartózkodási helyünket, baráti köreinket,  politikai , művészeti, szociális nézeteinket, vacsoránkat,  hogy merre jártunk a világban és kivel találkoztunk. Társalgásaink egyre inkább nyilvánosak, gondolataink már nem csak a miénkek. Ez nem Orwell 1984-e, ez már annál is jobb, nem kellenek besúgók, mi figyeljük és raportálunk önzetlenül saját magunkról. 
     Mi, akik átéltük mindezt, kicsit másképp olvassuk a sorokat, de mindazok akik az un. nyugati országokban soha nem tapasztalták meg egy kényszeruralom szorítását ugyancsak egy személyes meghívót kapnak, hogy megízleljék e jellegzetes közelmúltat és talán megértsék azt. 

      A könyv immár az átdolgozott, második kiadás,  angol nyelven íródott, jellegzetes erdélyi magyar logikával és hangulattal.  Hogy vannak benne túlzások? Lehet, ezt rátok hagyom megítélni, én inkább a fényképészetben oly ismerős téma elszigetlésnek nevezem, úgy hívod fel a figyelmet, hogy a háttér elmosódik, emiatt a téma jobban körvonalazódik, kiemelődik az események sorából. 

     Az "Ears" nagyon ajánlott olvasmány, megvehető az Amazon könyváruházából elektronikus meg nyomtatott formátumban. 



2014. január 14., kedd

A magyarok nagy megetetése

.... elhamarkodott gondolatok egy kabaré cimének margójára...

     



       Szégyenkezve, Antony de Mello egyik példájával kezdeném, remélem az öreg nem haragszik nagyon, hogy spirituális beavató leckéit politikai példázatokra használom, de nagyon ide talál.
   (a történetet nagyon rég olvastam, sajnos az eredetit nem találom, de megpróbálom a lényegét átadni)

  Norvégia fjordos partjainál, egy hajó hajótörést szenvedett. A túlélők világítótornyot építettek a veszélyes helyre, hogy figyelmeztessék a többi hajóst. A hálás hajósok ajándékokat vittek az őrzőknek. A hírük nagyon elment, sokan csatlakoztak hozzájuk mivel tetszett nekik a nemes feladat, egyetértettek az üzenettel. Dúskáltak a sok gazdagságban, és hamarosan az ajándékozást kötelezővé tették, amolyan fizetségként. A hajók figyelmeztetése már nem cél  volt, hanem ürügy... Egy kis tiltakozó csoport kivált mert látta merre fajultak el a dolgok, hogy célt tévesztettek, ők tényleg segíteni akartak. Arrébb mentek a parton és egy ugyancsak veszélyes partszakaszon egy újabb őrtornyot építettek. A történet hamarosan itt is megismétlődik, hozzájuk is csatlakoznak, ajándékokat kapnak, ők is kevélyek lesznek és célt tévesztenek. Belőlük is kiválik egy kisebb elégedetlenkedő csoport és kezdődik az egész elölről .
 Ma Norvégia partjai teli vannak őrtornyokkal. 

   de Mello ezzel a történettel a különböző vallások és felekezetek elterjedését példázza, szerintem nagyon  jellemző a politikai életre, a politikai hittérítőkre, pártokra.

    2013 átlagos év volt. Tulajdonképpen az utolsó 20 év átlagos év volt. Rosszabb mint az előző, jobb mint az elkövetkező. Az RMDSZ-nek egy fokkal rosszabb. Hosszú ideje a 2013. év volt az amelyikben egy teljes éven keresztül ellenzékben voltak,  (noha egyesek megint elég közel kerültek a "csolánhoz", amit természetesen mi, szavazók megint nemigen éreztünk meg), a számukra a legfájóbb az volt, hogy szimpátia-vesztességet szenvedtek. A passzív távolmaradásuk a márciusi - októberi felvonulásoktól, a kolozsvári lepaktálás mester(xar)háziékkal, a Tőkés botrány passzív támogatása, mind imázs csorbuláshoz vezettek.

   Az RMDSZ huszonnégy éven keresztül épp hogy felülről súrolta a parlamenti küszöböt, és örvendtünk, hogy egyáltalán ott voltak és képviseltek.  Az első húsz évben viszonylag könnyű dolguk volt, hisz nem volt reális alternatíva, egyetlen "párt" amire az erdélyi magyar szavazhatott az az RMDSZ volt.  Az elején valóban a magyar kisebbség szószólója volt, ott voltak mellettünk a márciusi arcon csapáskor is, és a szavazók ezt nem felejtették el. Viszont a szavazók az évek során azon kapták magukat, hogy egyre többet és többet csalódnak, a "kis lépések" politikája lassan már annyira lelassult, hogy már egyenlő az egy helyben topogással. Eszembe jut, az a híres sportújság baki a nyolcvanas évekből, amelyiken Maradona fényképe alatt ez állt: "Maradona lassított felvételen". Tényleg ez volt a világ leglassúbb felvétele, mert akár órákon át bámulhattad az újságcikket, Maradona meg sem mozdult. Csakhogy mi több mint 20 éven keresztül néztük ezt az újságcikket amiben a RMDSZ volt "lassított felvételen". Garfield is azért tartja csukva a szemét mert pislogni akart de közben meggondolta magát.

     Eleinte az RMDSZ-nek nem volt politikai színe, békében megfért benne a jobb és a bal, hisz a közös érdek a magyarság képviselete volt. Lassan úgy tűnik, hogy a jobb lemorzsolódik, és a szervezet lassan de biztosan, jelzés nélkül balra fordul. Ezzel amúgy semmi baj, de amikor a baloldalt kelet Európában nagyrészt még mindig a volt kommunisták jelentik, mint a PSD, MSZP, valahogy ösztönösen húzódunk az ellenkező irányba...

  A jelenlegi hűséges szavazótábor az a közeg amelyik sokat megért '89 előtt, nagy reményeket fűzött a szervezethez, viszont ez a réteg azóta kiöregedett. Az egyre apadó szimpatizánshoz még hozzá tehetjük azt a kevés baloldali irányultságú erdélyi magyart is. (a múltkor hallottam a rádióban, egy felháborodott anyóka magasztalta őket, miközben szapulta a "konkurenciát", állandóan arra térve vissza, hogy a többi párt hol volt a fekete márciuskor, csak az nem esett le neki, hogy a jelenlegi "más pártok" vezetői nagyrészt akkor még RMDSZ színekben voltak csak időközben megcsömörlöttek és kicsit arrébb, egy másik szirten egy újabb világítótornyot építettek).

   Itt rögtön szögezzem le, hogy nem vagyok párt tag, nem is voltam, és egyelőre valószínűleg nem is leszek, az a párt még nem jött el. Amióta szavazati jogom van az RMDSZ-re szavaztam, az utóbbi években viszont csak a jobb alternatíva hiányának kényszeréből. A biztosítékot két dolog verte ki nálam.

  Az RMDSZ évekig kormánykoalíciót alkotott, legutolsó alkalommal a PDL -vel közösen.
 A "kedvenc" vásárhelyi polgármesterünk, Florea ugyancsak PDL-s, tehát gyakorlatilag egy oldalon szívták a bő tőgyet. Mégis pont Marosvásárhely az a város ahol még a magyar helységnév táblák is állandó vita tárgyát képezik (vagyis azoknak hiánya), abban az egykori székely fővárosban ahol számbelileg a legtöbb magyar él Erdélyben és tulajdonképpen az RMDSZ szülővárosa. Pár év kormányzás alatt sem jutott eszükbe, hogy a PDL-s miniszterelnök szóljon rá a vásárhelyi PDL-s polgármesternek, a beosztottjának, hogy ALKALMAZZA és TARTSA BE a törvényt.
A 2012 decemberi választások után a városi tanácsban is kisebbségbe és ellenzékbe kerültek, az első törvénytervezetük amit benyújtottak, és amit természetesen az USL-s többség reménytelenül elvetett pont a magyar utcanév táblákat célozta meg. Miért nem foglalkoztak ezzel amikor kormánykoalícióban voltak és nagyobb eséllyel tudták volna a városi illetékeseket rákényszeríteni a törvény betartására, és miért ez volt az első amikor nyilvánvalóan esélyük sem volt? A jó régi szakállas ügyvéd viccel fogok válaszolni, szájbarágósan átalakítva a helyzetre:

 Az RMDSZ elnöke nyugdíjba vonul, a helyét a fiatal generáció feltörekvő lelkes tagja veszi át. 
Az első parlamenti ülés után ragyogó arccal lép be a leköszönő elnökhöz. 

- Képzeld végre sikerült ! Holnaptól kiteszik a magyar utcatáblákat, A Mogyén késedelem nélkül megnyílik a magyar kar, a székely zászlót bárhol bármikor lobogtathatjuk, ezentúl hivatalosan elfogadják, és úgy néz ki még az autonómiára is rábólintanak ! 

 Az ex elnök jókora pofont kavar le. 

- Évekig ezek a pontok miatt szavaztak ránk a választók, még a párt programot sem kellett átírni.  Ezzel mozgósítottunk tömegeket. Emiatt jutottunk be a parlamentbe, ebből mentünk külföldre kirándulni, ebből vettünk magunknak házat, telket, kocsit, jachtot. És akkor te csak úgy megnyered ???

Na valahogy ezért. Ezzel etetnek évek óta bennünket, s mégis üres a gyomrunk, a fejünk , a lelkünk.
Na ez a nagy székely megetetés, nem a másik.
 
    A másik ok egyszerű, az a bizonyos kolozsvári kufircolás mesterháziékkal...



   Feltehetőleg az utóbbi időben a tulipán is megrendelt egy-két közvélemény kutatást, és rájöttek, hogy a következő választásokon nagyon kicsi az esélye, hogy elérjék az 5 százalékos küszöböt és ezt nem valamelyik román pártnak köszönheti, nem Vadim, vagy Funár jelent veszélyt hanem a magyar. A másik magyar.
   A következő lépés magától értetődő, hadat kell üzenni az ellenségnek, le kell járatni, alá kell ásni, még akkor is ha az esetleges szavazó polgárba rúgunk bele. Az októberi élő láncon részt vesznek, mert soha nem lehet tudni, hogy sül el, mikor lesz még szükség arra, hogy meglobogtassák az "együtt tüntettünk"-t, viszont csak mint magánemberek vettek részt, mert ha fordul a kocka, akkor a szervezet ott sem volt, az első alkalommal meg csúfot űzünk belőle, kabaré köntösbe öltöztetve párt rendelésre lejárató kampányt indítanak.
   Évtizedeken keresztül arról próbáltak meggyőzni, hogy magyarnak lenni szégyen, örvendjünk ha Európa megtűr bennünket, mert mi egy keletről jövő hovatartozás nélküli vad horda vagyunk,  akik romba döntötték kelet európát, és  kegyetlenül elnyomtunk népeket amíg azok visszavették jogos tulajukat.
  Sok idő el kellett teljen, hogy ezt a közösséget egy közös cél érdekében végre megmozdítsák, a fásultságból, közömbösségből felébresszék. És erre most gúnyt űzünk mindabból ami végre jelent valamit e népnek, amire végre megint büszke lehet. Végre megint sokunk számára fontos lett és jól esik magyarnak lenni, anélkül, hogy átesnénk a ló másik oldalára. Úgy érezzük, hogy kezdjük ismét megkapni helyünket a világban. Semmilyen csúfot űzés ezt nem tudja megrengetni, mert ez nem kártyavár. Ez őket minősíti. Nagyjából egyenértékű és épp olyan ártalmas mint túlzásba vitt sovinizmus- nacionalizmus, mint a szélső jobboldal, annyi a különbség, hogy jobb helyett szélső balra lengtek ki. De attól még fájhat.

     Óriási különbség van aközött, hogy velünk kacagnak vagy rajtunk nevetnek. Amikor egy szilveszteri vásárhelyi színdarab arról szól, hogy laposra magyarázzák, szádba rágják mint a gügyének, hogy az utolsó sorban bóbiskoló is megértse, hogy a "mert magyar vagyok" nevetség tárgya; hogy a székelyföldi autonómiával a "többiek" csak etetnek; hogy Lakó Tünde tiltakozása röhejes, valahogy nekem nem jön, hogy mosolyogjak, inkább sírnom kéne, mert fáj. Mert megint a magyar a magyart szapulja.
  Nekem inkább a "kabaré" címe és üzenete okozott gyomorrontást mert az volt romlott amivel meg akartak etetni, és a galuska minduntalan a torkomon akad. És egyesek még csodálkoznak, hogy az elégedetlen, becsapott emberek miért radikalizálódnak.

  Kíváncsian várom az idéni fejleményeket, érdekes év következik. Szerény jóslatom szerint a "konkurencia" csak erősödni fog, és előbb-utóbb nálunk, erdélyi  magyaroknál is megkezdődik a párt migráció. A patkányok rendszerint elhagyják a süllyedő hajót.  Valaki megtöri a jeget, és felmond, illetve átpártol. S utána az özönvíz. Sőt, merem állítani, hogy lesz olyan jelenleg RMDSZ  politikus akit a jövőben nem magyar párthoz fog átvándorolni... a legalábbis a tettei és politikai irányzata erre engednek következtetni. Na de ez valószínűleg nem az idén lesz.
   Egy szebb holnapot...


 




(ez a förmedvény amit a szerzője művészetnek nevez említésre sem méltó, viszont
 ha virág van az asztalon, az némileg feldobja)




"...ha az embernek nem ízlik semmi, akkor nem kell megenni semmit, ha a palacsintában szar van és nem lekvár, ráadásul ebből a szarral töltött palacsintából még a tésztát is kispórolták, és csak a tölteléket tálalták fel, akkor igenis azt kell mondani, hogy köszönöm szépen, nem kérem, talán majd máskor. Ahogy amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, úgy amit nem lehet megenni, azt ott kell hagyni. És ezért még csodálat sem jár, hiszen nem mutatvány ez, csupán jó ízlés és józan ész dolga. Nem vagyunk mi különlegesek, ahogy sokáig hittük, nem jár csillogó aranypénz a kalapunkba, egyszerűen nem esszük meg a szart. (...) a szart meg nem enni normális dolog, nincsen benne semmi szenzáció."

 Franz Kafka
Az éhezőművész

PS: Az első sorban már jeleztem az írás elhamarkodott voltát, mivel azóta sem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem az előadást, a címe valahogy elijesztett... Ha láttátok, kíváncsi vagyok, írjátok meg milyen volt...








2014. január 5., vasárnap

A színekről... kicsit másképp

 Gondolkoztam azon, hogy az alábbi cikket az eredeti formájában osszam meg, viszont tisztában vagyok azzal, hogy a különböző szociális oldalakon megosztott írások (főleg ha túl hosszúra sikerültek) általában mellőzve vannak (sajnos én is rendszerint ezt csinálom), és mivel ez a cikk, habár szerintem nagyon izgalmas,  angolul van, sokatok számára nem emészthető. Megpróbálom lefordítani, ha helyenként nem is lesz a fordítás tökéletes, a lényeget átadni, itt-ott hasznos infóval kitölteni. Remélem ti is legalább annyira élvezni fogjátok mint én.


Murok


  Gondolom mindannyian hallottátok azt a szólásmondást, hogy ha sárgarépát esztek jobban láttok a sötétben (no meg jobban fütyültök, de ez másik történet). Nos, nem igaz. De honnan ered a tévhit?
Az összeesküvés elméletek kedvelőinek ez nagyon fog tetszeni, mivel a félrevezetés az angol kormány agyszüleménye volt. A második világháborúban, 1940-es években Nagy Britannia egy újfajta radar irányítású éjszakai harci repülőgépet fejlesztett ki, de nyilvánvaló volt, hogy a német hadseregnek feltűnik a hirtelen megnövekvő harci fölény.

 A Brit kormány elhatározta, hogy két nyulat lő le egyszerre: Meg kellett akadályozzák a németeket, nehogy rájöjjenek mennyire jó radar rendszert sikerült kifejlesszenek, azonkívül tisztában voltak azzal, hogy hamarosan élelem hiánnyal fognak küszködni, már így is porciózni kellett a készleteket,  és nem tudták hogy vegyék rá a bombázások miatt elvesztett termés gazdáit, hogy újra termeljenek.

 Szóval elterjesztettek egy történetet, aminek főszereplője az egyik legjobb harci repülőgép pilóta, John Cunningham volt, akit "macskaszem"-nek becéztek, mivel éjszaka is nagy sikerrel lőtte le a náci repülőgépeket. Azt híresztelték, hogy rájöttek a nagyszerű éjszakai látás titkára, ami természetesen a hatalmas murok mennyiség volt amit megevett. A többi pilótát is nagymértékű répa evésnek vetették alá, ugyancsak elképesztő eredményekkel, természetesen az egész hazugság volt.  Nem csak a németeket tévesztette meg a történet, hanem a brit gazdákat is, akik sárgarépát kezdtek el termeszteni, hogy jobban lássanak az éjszakai bombázások idején.

  Még egy percre a muroknál maradva, tudtátok, hogy sárgarépa nem csak narancssárga lehet? Sőt, az eredeti színe nem is a (narancs)sárga volt, hanem lila !
 A "mai" sárga répát holland termelők   "tenyésztették ki" a XVIII-ik században, miközben festéket kerestek egy kisvárosi zászló színeihez.



(forrás - http://www.carrotmuseum.co.uk/)





     Színes és szürke árnyalatos látás





 A sajnálatraméltó emlősök





   Az ember a teremtés koronája, viszont a szemünk nagyon is átlag alatti, legalábbis, ha a madarak, hüllők, rovarok és halak látásához viszonyítjuk.  Az emberi szemben háromféle színérzékelő receptorsejt van,  a csapok, ezek felelnek a különböző hullámhosszú fény látásáért, a vöröstől az ibolyáig. Ami az emberi színérzékenységen kívül esik, nevezzük infra-vörös és ultra-ibolya fényeknek, ezek számunkra láthatatlanok, viszont érzékelhetőek a fentebb felsorolt állatfajok által. Az emlősöket leszámítva, az állatok szemeiben minimum négy fajta csapsejt (receptor) van. A galamboknak (avagy repülő patkányoknak) öt ! színérzékelője van, tehát ne csodálkozzatok, ha legközelebb mikor kedvenc galambodnak mutogatod a kirándulási fotóidat , unalmasan és közömbösen fogja őket szemlélni mivel számukra mind alulszaturált kis rezolúciós képek lesznek. De lehet másért ... na mindegy.  A galambok ultraibolya  tartományban is látnak. Ne irigyeljétek őket, mi nem kell tükröződő ablakok között repkedjünk, és hiába  a széles színskála, néha csak megpróbálnak átrepülni egy-egy csukott ablakon.
   Egyes lepkefajok még ennél is több érzékelővel rendelkeznek és a sáskaráknak 10 érzékelője van, látja az UV és IR spektrumot, a polarizált fényt és valószínűleg még a röntgen sugarakat is...
 (Egy érdekes összegzés az állatok látásáról itt).




(a madarak színlátása - négy csapsejtel)



    Az ember, mivel három szín receptora van, így három színt lát, a pirosat (R) a zöldet (G) és a kéket (B), az összes többi szín és árnyalat ebből a háromból tevődik össze.  Ez az RGB skála. Még a tv vagy monitorod pixeljei is ebből a három alapszínből állnak.
Csaknem az összes emlősnek monokrom vagy dikrom látása van. A dikróm látásuak meg tudják különböztetni a kék, zöld, és sárga színeket, de a nem látják az alacsony frekvenciájú narancsot és pirosat.
       Szóval mi is történt velünk, emlősökkel? Az első emlősök éjszakai állatok voltak, inkább ízlelésre, hallásra és szaglásra volt szükségük, így elvesztették (vagy ki sem fejlődött) a háromszínű látás képességét. Az emberszabású és más, főleg fán élő emlősök kifejlesztették a harmadik - pirosra érzékeny receptort, valószínűleg azért, hogy könnyebben felismerjék az ilyen árnyalatú gyümölcsöket.
A piros receptorunk tulajdonképpen egy mutálódott zöld receptor, emiatt beszélünk zöld-piros színvakságról. (... és emiatt az OLED kijelző sajátságos zöld fél subpixeleket tartalmaz a teljes kék és piros subpixelek mellett, így kerül "egyensúlyba" az RGB színskála).  Tulajdonképpen az agyunk az ami jelentős utófeldolgozással végül megjeleníti a "helyes" RGB színskálát. E utófeldolgozásnak érdekes mellékhatásai vannak, erről később...




(Sensitivity of Human Cone Cells. from  Stockman, MacLeod & Johnson (1993) Journal of the Optical Society of America A, 10, 2491-252, modified by Vanessa Zekowitz)


  Milyen szín a szürke? 



    Egy szép napos délután a csapsejtjeim teljes kapacitással működnek, minden színt magukba szívva. Amint a diagramon is látszik, a zöldre vagyunk a legérzékenyebbek, míg a magas frekvenciás kékre és  az alacsony frekvenciájú pirosra pedig a legkevésbé. 







  Mi van akkor, ha ugyanazt a szép színes képet rögtön alkonyat után nézem? A színskála minden színe ugyancsak eléri a szemem, de sokkal kisebb fényerővel. Ilyenkor csak a pálcika sejtek (a fekete és fehér érzékelők) működnek.  Logikusan arra következtetnénk, hogy mivel a zöldre vagyunk a legérzékenyebbek, alkonyatban ugyancsak a zöld szín az első amit megkülönböztetünk. De nem így van. Félhomályban a kékre vagyunk érzékenyebbek.  






  Van ennek jelentősége? Néha igen. Például ha piros almákat helyezünk egy kék tálba, nappal az almák világosabbnak fognak tűnni, de félhomályban , miután a szemünk hozzászokott a fényhez, a tál fog világosabbnak tűnni, mint a gyümölcs.  Igen, ez az információ valószínűleg teljesen fölösleges, viszont ha a feleséged nyaggat, hogy megint csak bambulsz a neten, kimagyarázhatod azzal, hogy, Ó, dehogy, ez tudomány, és utána kiteheted őt a konyhába, félhomályba, hogy piros almákat bámuljon kék tálban. :)

  Abban az esetben is fontos ha színes képeket konvertálunk fekete-fehérbe.  Az alábbi színes kép standard monokrómba átalakítva másképp néz ki ha átalakítás során a zöld (nappali látás), vagy kék (éjszakai látás) kiemeléssel konvertáljuk. Az oszlopon látszik a legjobban










    A látás mikéntje




  A szemünk RGB-ben lát, az agyunk nem. Ez így helyes, de nem pontos. Elmagyarázom. 
A vizuális információ elhagyja a szemet és a szemidegen keresztül az agy közepébe, a thalamusba utazik elsődleges feldolgozás céljából, innen meg vissza az agyba még intenzívebb feldolgozás miatt. 
 Az agyunk lényegében két  csatornára osztja szét a vizuális információt.  
  •   A dorsális (hátsó) csatorna. Ez a "hol" információ. A képet monokrómban dolgozza fel.  Érzékeli a fényerőt és a kép részletességét, rezolúcióját, a binokuláris  mélység információját elemzi, meghatározza  a tárgyak helyét és mozgását (vagy egy helyben állását) három dimenzióban.   
  • A ventrális (első) csatorna. Ez a "mi" információ. Ez dolgozza fel a tárgyak színét és alakját, e miatt (az agy egyéb területei közreműködésével) ismerünk fel tárgyakat, alakokat. A "mi" csatorna lényegesebben kisebb felbontású a "hol" csatornánál, más szavakkal a szín érzékelésünk kisebb felbontású a monokróm látásunknál.  
  (Ha nem értetted meg első olvasásra, inkább olvasd el még egyszer, mivel a cikk további része lényegében erre a két pontra alapszik)


     Ha valakinek a két csatorna közül az egyik megsérül, furcsa következményekkel jár. Ha például a "hol" rendszer sérül meg, az illető nem tud átmenni az utcán. Látja a közeledő autót, az alakját, színét, de nem tudja megállapítani, hogy a kocsi közeledik vagy távolodik, merre megy pontosan és milyen sebességgel. 
Ha a "mi" rendszer sérült, a személy nem lát többé színesben, és nem ismer fel tárgyakat. Fel ismernek különböző részeket az arcon, (sűrű szemöldök, görbe orr, vékony ajkak), de nem tudják összerakni a képet, nem tudják, hogy az illető például a testvérük.

A színeket az évszázadok folyamán (és főleg a digitális világban) többféleképpen csoportosítottuk. Ismerős az RGB színskála, ami additív színkeveréssel jön létre, a CMYK színskála ami szubsztraktív színkeveréssel jön létre. A különbség röviden, más tollából: 

"Additívnél feketéből "indulsz" és kevered össze (összeadás - addíció) a színeket, pirosat kéket és zöldet. Ha az összes színt belekevered egyforma intenzitással, így kapsz fehéret. Így működnek a különböző képernyők, kijelzők, monitorok.



A szubtraktivitás színkeverésnél fehérből indulsz és így távolítod el a színeket, cián, sárga és magenta festék hozzáadásával, és a három színből együtt kapsz feketét.


Így működik például a nyomtató, fehér papírra nyomtatja a fent említett 3 színt, és így rajzolódik ki a színes kép."
Ne időzzünk ennél mert nem ez a lényeg most, a fenti két színskálát az ipar és a technológia használja, de nem az emberi agy. Az agy "színlátását" legjobban a LAB színskála közelíti meg. A LAB egy 3d-s szín koordináta rendszer amiben az "L" jelenti a -világosságot (Luminance), az "A" a zöld–bíbor csatorna és a "B" a kék -sárga csatorna. A tulajdonképpeni kép LAB színskálában egy nagy felbontású monokróm képből (L) és két kis felbontású színes csatornából áll (AB). (az alábbi kép).





(eredeti kép - fent, AB színskála - lent balra,  luminancia - lent jobbra )

 (az elkövetkezőkben, hogy a színesebb szöveg látszatát keltsem, néha világosságot, néha fényerőt vagy luminanciát (L) használok, de mindhárom szó ugyanazt a fogalmat takarja. )

  Feltűnő milyen kevés információt tartalmaz a két szín csatorna a világossági csatornához képest.  Most már érthető hogy egyes videó és kép tömörítő kodekek (mint az mpeg vagy a jpeg) miért tudják annyira sűríteni a színt a kép minőségének látványos csökkenése nélkül. Lehet emlékeztek az analóg időkből, a két lényeges tv-videó csatlakozóra az RCA videóra és az S-videó-ra. Az RCA csatlakozón minden kép  egy dróton ment át, kisebb rezolúcióban, az S-videonál külön csatornán ment a világosság információ (luminance) és a szín információ (chroma), egy sokkal jobb minőségű és kontrasztosabb képet eredményezve. Ha véletlenül a chroma csatorna megsérült, nem érintkezett, egy kontrasztos fekete-fehér képet kaptunk). 

   Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szín kevésbé fontos, az alábbi példa megmutatja miért az. 
Próbáld felsorolni a fehér-fekete képen látható gyümölcsöket. 








 Az ananász után elbizonytalanodtál, ugye? Na most adjuk hozzá azt a bizonyos alacsony  felbontású pluszt, a színeket. Érthető, hogy egyes gyümölcsevő emberszabású emlősöknek miért válik előnyére a színes látás. 







  Egyik leglényegesebb gyakorlati alkalmazása a LAB skálának fényképészeti szempontból az, hogy sokkal rugalmasabban tudsz bánni a színekkel mint az RGB skálán. Például felélénkíthetsz árnyalatokat, túlexponált illetve alulexponált részeket vissza tudsz állítani anélkül, hogy a képzaj elrontaná a végeredményt. Mindez azért van, mivel LAB-ban a zajt a fényesség (L) manipulálásával tudod növelni, ha meg az AB színkoordinátákon dolgozol, nem befolyásolod a kép zaj szintjét. (A LAB gyakorlati felhasználásáról itt olvashatunk egy gyakorlati útmutatót.)

  Egyenlő fényerejű (equiluminant) színek   


Hagyományosan bármilyen színt monokrómba alakítunk át, (például az RGB színskálában) bizonyos világosságú (sötétségű) szürkét kapunk. Más-más színek, árnyalatok eltérő szürkévé alakulnak át, és ez rendjén van, különben egy egyenletesen szürke képpel nem tudnánk mit kezdeni.
  De mi történik, ha a LAB palettában alakítjuk át monokrómba a színeket?
 Már szó volt arról, hogy a LAB-ban minden színnek, és azon belül minden árnyalatnak megfelel egy világossági (luminance) érték. Gyakorlatilag minden szín lehet világosabb, vagy sötétebb, attól még ugyanaz a szín marad. Ez azt vonja maga után, hogy bizonyos színeknek ha a fényértékét (világosságát) ugyan arra az értékre állítjuk, akkor egyenlő fényerejű színeket kapunk. Például két eltérő színt, mondjuk a kéket és a pirosat 50 % luminanciára állítjuk, és utána mindkettőt monokromba konvertáljuk, a két szürke tökéletesen egyforma lesz.  
  Ne felejtsük el, hogy hogy a szemünk az RGB skála szerint érzékel, az agyunk viszont nem, ez a vizuális információt szétbontja monokróm "hol"-ra és színes "mi"-re.  Egy adott képen bizonyos tárgy helyzetét a luminance értéke határozza meg, maga a tárgy alakjának felismerését a színe és az alakja dönti el.

Gyakorlati felhasználások

Festészet, fényképezés


  A festők gyakran játszanak ezzel a vizuális jellemzővel. Egy klasszikus példa Monet "Impresszió, Napkelte" festménye. 









 A Nap nagyon feltűnő, szembeszökő. Egyes embereknek, ha túl sokat nézik a festményt az az érzésük támad, hogy a nap pislog, vibrál. Ha a világossági görbéjét nézzük a festménynek, rájövünk miért van ez.









 A Nap és a felhők luminanciája csaknem azonos, monokrómban alig tudjuk felismerni a Napot. 
  A pozíciót meghatározó "hol" része az agynak nem tudja, eldönteni, a nap hol is van pontosan, de a "mi" része  látja, felismeri. Ez összezavarja az agyat, ez okozza a vibráló hatást. 
  Ha nem is akartok festeni, ugyanezt a hatást fényképeknél is alkalmazni lehet, úgy, hogy egymás melletti színeket megfelelően világosítunk vagy sötétítünk, addig amíg luminance értéke ugyan az lesz. 

Színoptikai illúziók

    Az optikai illúziók jelentős része ezen az elven működik. Vegyük az alábbi példát. A Narancssárga négyzeteknek és a szürke háttérnek a fényessége (L) egyforma, mindkettőnél 50 %. (nem tudom, ha mondtam-e már, a luminance érték változása lineáris, pont ahogy a szem lát, tehát 50 % fényesség kétszer világosabb a 25 %-nál. ) 








    A narancssárga idomok tökéletes négyzet alakúak, viszont annak függvényében, hogy az agy hogy dolgozza fel a képet, lehet hogy "elnyúlik" téglalappá, vagy eldőlhetnek, szürke foltok jelenhetnek meg közöttük. A képre nehéz ránézni (próbáld átvinni a tekinteted a második sor második négyzetéről az ötödik sor negyedik négyzetére). A szem mozgása az agy azon részétől van irányítva ami a luminanciát dolgozza fel, és jelen esetben luminancia különbség hiányában nehézségbe ütközik eldönteni a négyzetek pontos pozícióját. 

  Nos miért rajzolna valaki olyan képet amire nehéz ránézni? Mert például így akarják eladni a portékájukat. Az alábbi példában a szöveg és a háttér színének egyenlő a fényereje, ezért az agy nehezen tudja feldolgozni a képet, vagyis a szöveg nehezen olvasható. És mit csinálunk mi, kíváncsi emberek ha nehezen olvasunk el valamit? Odafigyelünk. Lassan. Olvassuk. Egyik. Szót. A. Másik. Után. És nagyobb eséllyel jegyezzük meg az üzenetet. Ha üvöltő fekete-fehér szöveg lenne, az agyunk egyből felismerné, és valószínűleg mellőzné.  










Természetesen a reklám készítő szándéka nem ennyire puritán, ez csak példa volt. 


 Világosság (L) árnyékolás és a 3D


  Beszéltünk már erről, hogy a "hol" rendszer határozza meg a tárgyak térbeli elhelyezkedését illetve mozgását. A "hol" rendszer monokróm és luminanciára épül, míg a "mi" rendszer segít a tárgyak színe és alakja felismerésében. Az alábbi képen két körnek 3d-s effektusa van, míg az utolsó teljesen lapos. A három kör színképe azonos, viszont különbözik  a luminancia értéke.








 Most már nem meglepő, hogy az első két képen luminancia eltéréseket látunk, a harmadik kör színei egyenlő fényértékűek.







Ha csak a két színcsatornára bontjuk le a képet, monokrómban a három kör színei egy egyenletes és egyforma szürke gradiensé alakulnak. 







A lényeg, hogy színnel lehetetlen 3D hatást elérni, mivel ez kizárólag a luminanciához kötött. (A világosból sötétbe való átmenet csak a luminanciához köthető. A szín nem változik, csak a szín fényereje. ) 
  Ha egy tárgyra nagy luminancia különbségekkel festesz, ugyancsak nehezen ismerhető fel. Erre alapszik az un. "kápráztató álcázás" technika amit a két világháborúban hadihajóknál használtak. 



(forrás - wikipédia)



Források:







A szerző:



                         


      Roger Cicala belgyógyász, fényképész, a lensrentals.com tulaja.



2013. december 29., vasárnap

Négy előadás











   Nem adok hangzatos címet, mert nem az a lényeg. Elmentünk  színházba. Egy ideje kimaradt, pedig gyakran próbálkoztunk, de csaknem semmi nem fogott meg egy-két kistermi darabot kivéve. Az utolsó emlékezetes előadás talán a Prah volt.
Négy előadást láttunk viszonylag rövid idő alatt, nem a cselekményüket vagyok hivatott spoilerezni, inkább egy szubjektív és amatőr élménybeszámolóra számítsatok. 


Az első.


Az újonnan alakult Spektrum színház bemutatta első előadását : "A nép ellensége" című darabját.
Kiváncsiak voltunk, mivel nem amatőr színtársulatról van szó, hanem vásárhelyi (és nem csak !) körökben ismert nevek sorakoznak fel: Nagy István, Tatai Gábor, Kárp György, Kovács Levente ...
Henric Ibsen színművét Török Viola rendezte.

   Most valószínűleg sokak nem-tetszését váltom ki ezzel ... de a darab pocsék volt. Ne értsetek félre, a téma nagyon is korszerű, a sok kis rejtett apropót sok helyen át lehetett értelmezni a jelenlegi politikai helyzet(ek)re, de az előadásmód nagyon amatőrnek tűnt. Lehet csak mi kaptunk el egy olyan előadást, amelyen a színészek esetleg fáradtak, vagy fásultak voltak, vagy lehet én nem tudtam ráhangolódni, de ez nekem nem jött be. Először is, a főszereplő nem tud hangsúlyozni. A legtöbb szövegét hangsúlytalanul  mondta el, mint egy unalmas felolvasást, kérdő mondatokat kijelentő mondatokká alakított, és fordítva, valahogy nagyon nem talált el semmit a szövegből, mintha nem ismerné a témát, és csak most ismerkedne a szöveggel. Ifjú színész, nemrég hagyta el az iskolapadot, sokat kell még tanuljon. De az isten szerelmére, akkor miért pont őt rakták be főszerepbe? Hogy nem b*szta a rendező fülét ez az amatőr alakítás? (Bocsánatot kérek, ha ezzel megsértek valakit, de erről az a korszak jut eszembe amikor 2000 tájékán volt a színház igazgató és az ugyancsak kezdő, és középszerű színész fiát  erőszakolta be főszerepekbe, a végén már nagyon kínos volt. Fia mentségére legyen, színésznek csapnivaló volt, de rendezőként annál ügyesebb, megtalálta magát, csupa jó dolgokat hallottam róla.)
  Sajnos a többi színész sem volt formájában, az egész előadás unottnak, fásultnak hatott. Hiányzott a természetesség. Van ilyen, hisz ők is csak emberek, nem hozhatják mindig a maximumot, viszont egy új magántársulat bemutatkozó előadásánál az ilyesmire nagyon vigyázni kellene.
  Mindenesetre ígérem, hogy másodszor is megnézem, ha változik a véleményem, feltétlenül megírom. A darabot mindenkinek ajánlom aki túl tudja magát tenni egy középszerű alakításon, és a cselekményre tud összpontosítani. 

A második.


    Az első hideg-zuhany után viszonylag félve ültünk le kistermi székeinkbe. Érdekes egybeesés, de 
a "A gézagyerek", amint említettem, kistermi előadás volt, és ez is remekre sikerült. A díszlet egyszerű de technikailag  nagyszerű volt, értelmesen kihasználva minden négyzetméterét a kis színpadnak (... bár egy-két díszleten a figyelmetlen néző átesett a szünetben, de inkább muris volt, mintsem tragikus).
    "A nép ellenségé"-ben annyira zavaró mesterkéltségnek itt nyoma sem volt, a színészek kivétel nélkül nagyon jól alakítottak, természetesek voltak, erőlködésnek, izzadság szagnak nyoma sem volt. Átérezték. Élték a cselekményt. A gézagyerek nem vidám előadás, de fanyar-szomorú  humor tökéletesen fűszerezi az ismerős élethelyzeteket, egyáltalán nem túlzásba víve kísérte végig az amúgy szomorú történetet. Gyakran mosolyt csalt az arcokra, és ami  nagyon lényeges, a végén még egy könnycseppet is sikerült kipréselnie a szemem sarkára. ... nem a nevetéstől. Két órára el voltam varázsolva, megszűnt a külvilág. Nekem nagyon bejött.  Menjetek nézzétek meg, nem fogtok csalódni. 

A harmadik.



       Verses előadóest Gáspárik Attila nagyszerű előadásában Szilágyi Domokos verseiből. 
Gáspárikot soha nem tudtam hova tenni magamban. Nem volt antipatikus, de különösen szimpatikus sem, pár évig Bukarestben tevékenykedett az audiovizuális tanácsnál és elég sok elgondolkodtató dolgot hallottam róla pro és kontra. A Kényszerleszállással engem levett a lábamról. Felolvasóestet színlelt, de pár sor után becsukta a könyvet és több mint egy órán át emlékezetből szavalt. (az időt csak saccoltam, mivel teljesen elvesztettem időérzékemet, annyira elragadott). Egyik vers átolvadt a másikba, helyenként pihenőként beiktatva egy újabb költeményt, hogy aztán a régivel folytassa. Nem volt eleje, és nem volt vége, csak hömpölyögtek a rímek, mintha nem is vers, hanem egy egyszemélyes beszélgetés lenne. Gratulálok Attila, ez tényleg elkápráztató volt. Az előadást áttetsző függöny mögül, visszafogott zongora kísérte, a függönyre meg Szilágyi Domokos meg családja "életeiből" kirakott fényképek vonultak át diszkréten a szemeink előtt. Gyakran kaptam rajta Matildot is, hogy Gáspárikkal együtt mormolja a verseket, ő is nagyon jól érezte magát.

    A szavalóest nagyszerűre sikerült, ami viszont utána következett, az számomra nagyon gyomorfelkavaró volt. György Péter "Képzelt Erdély" című könyve került terítékre, az író részvételével, megszólalásával. Csak annyit szerettem volna megkérdezni György Péter úrtól, hogy azon a bizonyos december ötödikei szégyen szavazáson, ő hogyan szavazott, bár abból ítélve ahogy beszélt, a válasz egyértelmű. 
 Könyv bemutató remélhetőleg a januári előadáson nem lesz, úgyhogy nagyon tudom ajánlani minden verset, szépet kedvelőnek... gazdagabban fogtok hazatérni. 

... és a negyedik.


    Román előadáson nem is tudom mióta nem voltunk, talán idióta. Az utolsó amire emlékszem, egy Maia Morgenstern előadás volt, a nagyteremben, telt házzal. Az évek alatt az a téveszme alakult ki bennem, hogy a román tagozat pocsék, az előadásokra nem járnak, a vásárhelyi színházat a magyar tagozat (és az állam) tartja fönn.  Nem csoda, hogy a "Casatoria" (Háztűznéző) című Gogol vígjátékra előítéletekkel teli mentünk el. Az előadáson nem voltak sokan , talán 5-6 sort lehetett volna megtölteni a nézősséggel, a díszlet szegényes, már-már puritán, igénytelen volt. Ezt kb az első 5-10 percben figyeltem meg, utána nagyon kényelmetlen kezdett lenni az egész. Hogy miért? Kénytelen voltam félretenni az előítéleteimet, sőt nagyon szégyelltem magam miattuk. Ezek az emberek TUDNAK játszani. Nem kell ide csicsás díszlet, pompa, az ember mindent elfelejt. A lazaság, a természetesség ami az előadásból sütött, a megfelelően felépített humor nagyon odatett. A humoros háttér cselekmények nemhogy elvették volna a figyelmet a főszálról, hanem még fokozták is a hangulatot, ami sokszor már annyira jópofa volt, hogy gyakran azon kaptam magam, hogy hangosan felröhögök. Valahogy úgy képzeljétek el mint a Bundy család vagy a Két és fél ember hangulatával néznétek egy előadást, viszont sokkal igényesebb előadásmóddal. A színészek nagyon ráéreztek arra, hol lehet túlzásokba esni, anélkül, hogy elrontaná az előadást, vagy groteszké váljon.

    A román előadás feliratozva van magyarul  . Az elején párszor rápillantottam, ha nem ismertem vaegy kifejezést, de csakhamar rájöttem, hogy a feliratozás használhatatlan. Nem ismerem a technikai hátterét, de gyanítom, hogy valaki kézzel tekeri, hogy találjon a beszéddel. A baj az volt, hogy az illető gyakran elaludt, így sokszor percekig ugyanazt lehetett olvasni, oszt ha nagyot koppant a feje és felébredt, szélsebesen próbálta utolérni az előadást, követhetetlen volt. Csaknem soha nem volt szinkronban, majdnem mindig a cselekmény előtt vagy után volt. Eleinte képzeletben kapkodtam a távirányító után, hogy a feliratot szinkronba hozzam, de rá kellett jönnöm, hogy ezt a feliratozást nem ennek a "filmnek" találták ki. Az alapötlet nagyon jó, de ilyen nemtörődömséggel véghezvíve csak elijeszti az esetleges  románul nem értő nézőt.  Ezt a "kis" zavaró tényezőt leszámítva, nagyon kellemes csalódás volt a "Háztűznéző", a végén a közönség felállva tapsolt, ami enyhe túlzás volt, mert ennyire azért nem volt jó, de panaszom nincs. Ha (az örökösen visszatérő frusztrációm oka) a "Nép ellensége" fele ennyire jól sikerült volna, ha negyed ennyire alakítottak volna természetesen, ha legalább tized ennyire érezték volna át a darabot mint a román szekció színészei, nagyon büszke lennék rájuk.

  Csak ajánlani tudom, ha társalgási szinten beszélsz románul, és sikerül előítéleteidből kivetkőzz. Nekünk sikerült és nem bántuk meg. 
     Köszönet Gabriela Bacali művésznőnek a meghívókért, valószínűleg magamtól soha sem mentem volna el.

... még egy pár gondolat




    Mivel lassan az évek alatt az ember megcsömöröl a sok középszerű színdarabtól, ahol az amúgy is álmosító témát sok felesleges le -fel rohangálás, ripacskodás próbálja feldobni, lassan leszokik a színház látogatásról. De néha, miután kiheveri az újabb csalódását, naivan visszatér. És megint rájön, hogy a vásárhelyi közönség válogatás nélkül mindig mindent megtapsol.  Ezúttal mondhatni, a mérleg pozitív oldalra áll, a "nap" végén nem bántam meg, hogy megnéztem egyiket sem. Szeretném, ha valahogy a rendezők is megértenék Sztanyiszlavszkijt, hogy nem a nézők vannak értük, hanem ők vannak a nézőkért, és a színházat a néző igényei szerint kell tálalni. Azért voltak annak idején olyannyira népszerűek és több százszor telt-házasak a klasszikus paraszt darabok.  Mert a népről a népnek szóltak, egy olyan előadás módban ami a nézőhöz szólt.  Nem riasztották el a nézőt, sőt, ismét visszacsalták, mert igényes előadások voltak, igényes díszlettel, igényes szerepléssel, nem kellett le fel rohangálni és rikoltozni, hogy a bóbiskolókat felébresszék, nem kellett csöcsöt mutassanak minduntalan, hogy a figyelmet megragadják.
    Ez a korszak lejárt, és annyi kikapcsolódási lehetőség közül sajnos nagyon ritkán válasszuk a színházat. Valószínűleg ma a "Sári bíró" sem lenne megint többszörösen telt házas.  Az igények megváltoztak, és ezt a színház érzi. Csak azt nem érzi, hogy pontosan mik is az igények. De nem baj, vásárhelyen elmegy a gagyi is, hisz a vásárhelyi közönség mindent megtapsol. Az említett előadások némelyike szerencsére ezt meghazudtolja... 

  Szilveszterkor, az "Hogyne, drágám"-t "vetítik", nagytermi előadás, alig kaptam rá jegyeket... Szorítsatok, hogy ez se okozzon csalódást... 



BÚEK


















2013. december 21., szombat

Panasonic Lumix GM1, gondolkozz nagyban, izé ... kicsiben





A legjobb fényképezőgép az ami épp nálad van. Ezek szerint a Panasonic GM1 a legjobb gép! Miért? Mert nálam van ! :)





    Amikor megjelent épp, hogy csak tudomásul vettem létezését. Hamarosan megjelentek az első tesztek, visszajelzések, benyomások. Azóta napvilágot látott minden lényeges és kevésbé lényeges infó róla. Akkor meg miért írok én is? Azért mert ez az első fényképezőgépem amit nemcsak kedvelek használni, hanem egyenesen szeretem.  Na meg azért mert ez az a fényképezőgép ami nem csak csiszolni akarta a már jól kitaposott utat, hanem néhány pontjában szakított is vele. Járt utat járatlanért el ne hagyd, szól a mondás, a GM1 mégis megpróbálta. Megérte neki?

Hogy megértsétek hova is tartozik a GM1, ismernetek kell a micro 4/3 rendszer történetét. Ha unjátok a történelmet, vagy már ismeritek azt, akkor nyugodtan olvass tovább, ha nem, itt bepótolható.

      A mikró négyharmad standard alapjait  az Olympus és  a Panasonic fektette le, de mindketten más megközelítést alkalmaztak. A Panasonic egy mini-DSLR típusú vázzal próbálta felhívni a figyelmet, az Olympus meg a retró külsejű Pen családdal rukkolt elő. Nóha kezelhetőségében messze elmaradt a Panasonic gépétől, a fókusz sebessége számot tevően lassabb volt, mégis jobban belopta magát az emberek szívébe. A Panasonic is próbálkozott  kis méretű gépekkel a GF családban, de a GM1 megjelenéséig nem sikerült igazán kedvelni való minőségi felépítésű zsebrevágható retró kamerát alkotnia.

Kicsomagolás. 


A doboz tartalma: 

A GM1 mikronégyharmados fényképezőgép, az új 12-32 f.3.5 -5.6 összecsukható kit lencse, akkumulátor, töltő, adat kábel, nyakszíj, használati útasítás, Sylkipixet tartalmazó lemez. A dobozon a "Lumix GM" felirat színjátszó. A szíj szerintem egy ilyen kis gépnél fölösleges, a képen látható kis kötelet én tettem rá, nem hivatalos tartozék.



Felépítése:


    Meglepően kisméretű, aki eddig látta, meg volt győződve, hogy egy kompakt kameráról van szó.
És végülis az is. Roppant igényes kialakítású, műanyagot csaknem sehol nem látni rajta. Magnézium ötvözetü vázát, helyenként alumínium váltja fel, a gép nagy részét valódi bőr tapintású minőségi műbőr takarja. (Ha nem olvastam volna valahol, hogy műbőr, meg lennék győződve, hogy ebbe belehalt egy állat). Kis kialakítása miatt kevés kezelőszervet zsúfoltak rá, az épp szükséges (?) minimumot, ami az érintő kijelző csaknem a végtelenségig személyre szabható funkcióival megtoldva, csaknem teljes kezelést tesz lehetővé.
    Az LCD érintőképernyős, a hát nagy részét elfoglalja. A MENÜ körüli tárcsa gombként is működik, kereszt alakban négy menügombot találunk, körbeforgatva a tárcsát meg az éppen aktív opció értékeit változtathatjuk.
    Alattuk a Gyorsmenü (QMENU)/VISSZA/TÖRLÉS opció van 1 gombra felvarrva, intelligensen meghíva az épp megfelelő funkciót. Tőle jobbra a DISP gombbal különböző nézetmódok közül választhatunk mind kompozíció mind visszanézés módban.

A tárcsa fölött levő kezelőszervvel a lejátszásba lépünk be.

A hátlap utolsó gombja piros színével hívja fel magára a figyelmet, ezzel bármilyen fényképező módból gyorsan elindítható a filmezés. Ez esetben filmezés közben kevés beállításunk van, gyakorlatilag az arcfelismerés-többmezős-egymezős fókusz között választhatunk. A filmezésre még visszatérek.


A gép felső részén három módválasztó tárcsa található összezsúfolva. A bal oldalival a különböző fókuszmódok között választhatunk gyorsan (egyszeri - folyamatos autofókusz és manuális fókusz).
  Sokak szerint fölösleges ez a tárcsa, helyébe valami sokkal hasznosabb kerülhetett volna, szerintem nagy előnye filmezés közben jön elő, pillanatok alatt lehet átváltani a fókuszmódok között, a Lumix G6-nál erre nincs lehetőség, még a speciális videó módban sem.
A közepén van az egyetlen fizikai programozható gomb, a FN1, amire én az ISO-t állítottam be.
A középső a be-ki kapcsoló gomb, ami közrezárja a kioldót.

 A jobb oldali tárcsa tulajdonképpen a gép lelke. A PASM módokon kívül az iA (intelligens auto), a kreatív szűrők, a SCN, a C1-C2a személre szabott beállításokat hozza vissza,. Az utolsó tárcsa opcióval a kézi filmezésre váltunk.
Meglepő módon ebbe a kicsi testbe még egy kiugró vakut is sikerült beépíteni, kézi kioldóval.
A filmezéshez szükséges sztereó mikrofonokat is a tetejére helyezték el, és az a gyanúm, hogy a kis hangszóró is ugyanott van.
Előre értelemszerűen az objektív csatlakozó és a fókusz segédlámpa került.
A jobb oldalon levő ajtócska a mikro hdmi és az AV csatlakozókat rejti, az utóbbi usb csatlakozóként is fungál.Az ajtócska felett a Wi-fi felirat olvasható.
Az aljzatban található az állvány foglalat, illetve a memória kártyát és az akkumulátort rejtő ajtó.